Szentbékkállán százéves múltra tekint
vissza a színjátszás hagyománya.
1904-től Rácz Károly, majd 1910-től
Mohos Ferenc tanítók rendeztek népszínműveket a faluban nagy sikerrel.
Az utókor számára a legmaradandóbbat
1930-tól kezdődően Marx Viktor tanító és kántor nyújtotta fantasztikusan
energikus és tehetséges személyiségével. Kivételes szervezőkészséggel
rendelkezett, aki a népszínműveken kívül operetteket is színpadra vitt. Szinte
hihetetlen, de az 1930-as években még forgószínpadot is kialakítottak a
Kultúrházban.
Bár kilenc év után Marx Viktor
elköltözött a faluból, de még éveken keresztül visszajárt.
Később Temesvári Ferenc, majd
Keresztúry Imre folytatták még másfél évtizedig a nagy hírű előd munkáját.
Sokévnyi szünet után
Somogyi Ottó vezetésével 2005. szeptemberben megalakult a Marx Viktor Színjátszó Társulat.
Érdekes, hogy
a színjátszók eredetileg csak egy rendezvény erejéig tervezték
működésüket egy rövid, szórakoztató darabbal, de aztán a műsorból a
szerző, Somogyi Ottó Én édes Katinkám… címmel egy komolyan vidám
színdarabot kerekített, mely akkora siker lett, hogy a szentbékkállai
bemutató után meghívást kaptak 2006-ban a Kapolcs nevéhez fűződő
Művészetek Völgyébe is. Felléptek még a Káli Napokon, valamint a Sümegen
megrendezett Regionális Faluszínpadi Találkozón. Mindenhol óriási
sikerrel szerepeltek a színjátszók.
Egy olyan kicsiny faluban, mint
Szentbékkálla, óriási közösségteremtő ereje van egy ilyen színjátszó
körnek. A szereplők lelkes amatőrök, akik szabadidejükben találkoznak.
Nem a profi színészek babérjaira törnek, hanem arra, amit mindenki saját
egyéniségéből eredően nyújtani tud. Büszkék arra, hogy az Én édes
Katinkám… szerzőjével, történetével és valamennyi szereplőjével teljes
egészében a faluhoz kötődik.
A 2005/2006 évben az Én édes Katinkám… c.
színdarab előadásában szerepeltek, közreműködtek: Bányai Szabolcs, Botos
Antal, Csombó György, Farkasné Szennyai Andrea, Gárdonyi László, Molnár
Endre, Molnár Réka, Németh Ottó, Rácz Péter (Recege), Sárvári Attila,
Sárvári Tibor, Somogyi Ottó, Dr. Sövényházi Ilona, Tóth Zsuzsi, Varga
Gyula (Gúnár).
Somogyi Ottó
honlapja:
|